„Elvitte a vak férjét az erdőbe…” 😱 😨
És ott hagyta, mert tudta, hogy egyedül nem tud visszajutni.
De a faluban senki sem akart hinni annak, ami azon az éjszakán történt.
A nő megkönnyebbülve tért haza. Évek óta fáradt volt a férje sötétségétől — nem attól, ami a szemében volt, hanem attól, ami a lelkében élt. A férfi nem volt kegyetlen, de a jelenléte nehéz volt, és a csend nyomasztó.
Aznap éjjel először hosszú idő után nyugodtan aludt. Éjfélig.
Furcsa érzéssel ébredt, hogy valami megváltozott a házban. Semmi hang, de a csend más volt — sűrű, fullasztó.
Felkelt, és odament a tükörhöz. A tükörben nem látta önmagát. A helyén a férje állt. Ugyanazok a fehér szemek. Ugyanaz az üres tekintet. A nő sikoltott, és megfordult — de a szoba üres volt.
A férfi megmozdult a tükörben. Felemelte a kezét…
Olvassátok el a történet folytatását az első hozzászólásban, és tudd meg, mi várt a nőre. 👇 👇 👇
A tükörből lassan megérintette a felületet, mintha víz lenne.
— Sötétben hagytál — szólt a hangja — most a sötétség megtalált téged.
Másnap a falubeliek észrevették, hogy a nő már nem jön ki a házból.
Néhány nap múlva mertek belépni.
A ház rendben volt. Az asztalon egy tányér állt. Az ágy érintetlen volt.
Csak a tükröt takarta fekete anyag. Amikor felemelték az anyagot, a felület belülről volt karcolva.
Mindkét kézzel.
És a tükör mélyén, alig láthatóan, kirajzolódott a nő sziluettje, aki belülről ütött. Azóta a faluban azt mondják: az erdőben senki sem veszhet el. Egyesek csak helyet cserélnek. 😨
